Dr. Orosz Róbert pszichológus, rendszerszemléletű tanácsadó
Fiatalabb koromban voltak olyan időszakok, amikor nem valami jól éreztem magam. Láttam a világ negatív arcát, s a környezetemben az emberek szenvedését. Sok szorongás, és valamiféle hiányérzet volt bennem. Talán ezért kezdett nagyon foglalkoztatni, hogyan tud az ember egészséges, teljes, boldog életet élni, illetve hogyan tudja kibontakoztatni a benne lévő lehetőségeket.
Olyan 14 éves korom körül találkoztam először olyan gondolatokkal, melyek megkérdőjelezték azt a hitet, miszerint az emberek sorsa menthetetlenül az, hogy idősebb korukra boldogtalanul, testi-lelki nyavalyáktól sújtva értetlenül kelljen sodródniuk az életúton. Innentől fogva egyfajta belső vágytól ösztökélve kerestem a fejlődés és kiteljesedés lehetőségét.
Foglalkozni kezdtem meditációval, harcművészetekkel, pszichológiával, jógával, spirituális tanításokkal. Jelenleg e területeken szerzett ismeretek, tapasztalatok integrációjával dolgozom egyéni tanácsadásban, családfelállításokon, illetve meditáció képzéseken. 

1999-ben diplomáztam pszichológusként, 2009-ben doktori (PhD) fokozatot szereztem. Tíz évig dolgoztam pszichológusként Gyermekpszichiátriai Ambulancián, 22 évig egyetemi oktatóként a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében.

Írásaim

“Az életet csodának látom, ajándéknak, mely ebben a formában, ezen a helyen egyszeri és megismételhetetlen.”

dr. orosz róbert

Az élet tisztelete

Forrástól a tengerig


Média

Ajánlások

Szeretettel ajánlom! A meditáció és stresszkezelés csoport minden egyes percét élveztem. Köszönöm!”

(Beatrix, Debrecen)
  • “Amikor úgy érzed, hogy eltévedtél életed erdejében, akkor valószínű, hogy segítségre van szükséged. Én ezt kaptam meg Dr. Orosz Róbert pszichológus által vezetett meditációs és stresszkezelés képzésein. Olyan elméleti és gyakorlati ismeretekhez jutottam a nagyon jó hangulatú tanfolyamon, amelyek segítségével – természetesen sok-sok gyakorlással – újra jó úton vagyok, a saját kezembe vehettem életem irányítását. Köszönet és hála érte.”
    (Erzsébet, Debrecen)
  • “Hálás vagyok Robinak, amiért ilyen komplex, több területet átfogó, elméleti és gyakorlati tudással gazdagodhattam. Hálás vagyok, hogy megmutatta, hogy a megoldás bennem van, és hogy mindig van választás. Robi személyében egy olyan embert ismertem meg, aki mosolyogva, szeretettel, alázattal és tisztelettel tanít meg arra, hogyan találd meg önmagad legjobb verzióját és hogyan élj boldogan. Nagyon köszönöm! Szeretettel ajánlom mindenkinek!”
    (Ágnes, Debrecen)
  • “Az egyik legjobb dolog az életben ami eddig történt velem, hogy részt vettem a stresszkezelő- és meditációs csoporton, ahol olyan dolgokat tanulhattam amiktől teljesen pozitív irányba indult az életem. Eddig el se tudtam képzelni, hogy így is lehet élni. Köszönöm Robinak, hogy megmutatta ezt nekem.”
    (Ákos, Debrecen)